A szesszekrény mélyén 1.

Ifjú fiatalkoromban nekem is volt szesszekrényem, ahova a titkos kincseimet rejtettem. Egy időben nagyon rákattantam a házilag kotyvasztott piákra, - ez azt hiszem már akkor kezdődhetett, amikor marhára ráuntam a boltban kapható kétdekás kommerszekre, mindig ugyanaz az íz, tökunalmas volt, egymást váltották a hubertus-, diólikőr-, császárkörte-, meggylikőrkorszakok, s az otthon, saját ízlés szerint készíthető piák ebből jelentettek kitörési lehetőséget. (Ja, juteszembe, bemegy az ürge a kocsmába, ki van írva kommersz szeszesitalok 30 egy feles: jónapot egy kommersz szeszesitalt kérek! jójó, de milyet? Há hogyhogy milyet? Hát kommerszet!) Na szóval újítás. Valahonnan kerítettem egy szép öblös aljú borosüveget (egy olaszországi csempésztúráról származott - más sztori), és ebben szolgáltam fel az ínyencségeket a szomjas rokkereknek és hippiknek. Ám egy napon kezembe akadt egy blue curacao aroma, amit gyorsan felhasználtam, s az eredmény frenetikusra sikeredett. Ha bármilyen vendég érkezett hozzám, azonnal felkínáltam neki az isteni nedűt, persze senki nem ivott egy kispohárnál többet (ami kb. ötcent lehetett). Ez persze már lehetett volna jelzésértékű arra vonatkozólag, hogy nagy szar az egész katyvasz és ihatatlan trágya, de a haverok megértőek voltak, és bevállalósak egy stampedli erejéig, aztán persze jött "az inkább sört.. bort... hápét innék" típusú kifogások. Szóval a pia úgy tűnt, soha a büdös életben nem fog elfogyni, végérvényesen beköltözött a szesszekrénybe, akárcsak a berugósmellény a ruhatáramba, de hát úgy a szívemhez nőtt (ja a mellény, nem a pia, alig bírtam megmenteni egy alkalommal, hogy el ne legyen égetve)!!! Egyszer egy a koktélok terén intellektuálisabb vendég azonban könyörtelenül lecsapott: a blue curacao-nak nem ilyennek kell lennie, hiszen ez háromszoros mennyiségű cukorral és kétszeres mennyiségű alkohollal készült. Oké nem tudtok megtörni, hát akkor már értem miért nem issza Korpa se nyakló nélkül. Végül is bármily hihetetlen, de a pia elfogyott, ütött mint a disznó, színes vót, szagos is, de már nem kérek többet.
Na ezt követte a rumpuncsos időszak. Hát ez is király volt. Kétdeka rum, 6-8 evőkanál cukor, két tojássárgája, 6 dl tea. Mindig egy gusztustalan olimposzos citromlés flakonba tőtöttem a locspocs nedűt, és különösen speciális alkalmakra készítettem pl.: osztálykirándulás, kerti mulatás, zenekari próba címén történő berúgás. Valahogy ez is kikopott a repertoárból, de hogy mikor és miért, arra már nem emlékszem, lehet, hogy pont azt az agysejtet is sikerült elpusztítani, ami ezt az infót tárolta.
Aztán voltak még átmeneti korszakok, amelyek csak nagyon rövid ideig tartottak, pl.: pálinka. Egy orosz pálinkafélét lehetett kapni a helyi abc-ben: Maricának hívták. Egy kétdekást adtak kb. 30-40 forintért, amikor a többi kétdekás piák 80-tól kezdődtek. Na erre varrjál gombot. Szerencsére ez sem tartott sokáig, bár egy-két kertipartin főszerepet kapott.
Jájj, majdnem elfelejtettem a boroskorszakot. Persze nem kell semmi jóra gondolni, úri piák, sommelier meg ilyenek!! Ugyanmár, kérem hosszas válogatás az abc-ben a tablettás nem tablettás dillemma megvitatása, címkék vizslatása, melyik néz ki kevésbé szarabbul, jó akkó ilyet, ilyet, meg egy olyat, de a durbincssógort sohatöbbet. Kimentünk, a bolt oldalában volt az üvegvisszaváltó ablak, annak a párkányára letettük az 5 lityis kannát, és belezúztuk a gondosan összeválogatott borokat, ömlesztve!!! És már lehetett is visszaváltani az üres palackokat, s a pénzt kipótolva újabb piákat venni, nehogy már ne legyen elég az az egy kanna, meg a kitudja mennyi egyéb tömény pia, mert hát hol a rákban fogunk piát szerezni az éjszaka közepén a kiskerteknél. Hát mondanom sem kell, hogy mi lett a végeredmény. A kerti zenekari próba elég hamar őrjöngéssé fajult, a gitárokat biztonságba kellett helyezni, és végre elszabadulhatott a pokol - a résztvevők hatalmas örömére.
folyt. köv.