Hát meg olyan! Gondoltam, felhajintok egy levelet, nem egy bonyolult dolog! Semmi más nem kellett volna, csak egy szép piros postaláda!
De jaj, a gyanútlan áldozatnak! Miért van az, hogy Genyósziti utcáiról eltűntek a postaládák? Kb. 1/4 órácskát sétálgattam szép fővárosunk kutyaszaros nagy körútján, de sehol semmi! Hát basszus kulcs! Ez ennyire bonyolult ügy? Ne, de szenvedéseim meghozták gyümölcsüket, mint szorulásra a hashajtó! Végre! Egy láda! És az az egy vajh hol? Naná, hogy a posta mellett! Hát kérdem én mély tisztelettel, ha van egy minden tekintetben föladható levelem, amivel egyébként nem kellene sorban állanom a potytán, miért kell a fél világot bejárni? Ez biztos a kibaszott túristák miatt van, ezzel serkentvén őket városnézésre! De én nem akarok túristáskodni! Én csak annyit szeretnék, hogy küldeményem A-ból B-be elküldhessem sorbanszarakodás nélkül, anélkül, hogy bájologjak a postáskesasszonnyal!
Hát, hiába! Ez a XXI. század! Nincs menekvés!
De azért, biztos, ami biztos, kapjanak még egy ÜP-t, mert ezek nem nyughatnak! Az ÜP mellé Jóska, akinek levelet hozott a pósta, egy díszdobozos, egy hétig napon érlelt szaros alsógatyát ajánlott fel, köszönet érte!
A 40 négyzetméteres gőzfürdőben húszegynéhány ügyfél topogott egyik lábról a másikra állva, nyaknyújtogatva, előretekintgetve. Kerűlt is valahonnét egy ócska szék. Hát az öregasszonyok elképesztő gyorsasággal vércsemód vetették magukat rá. Aztán messziről kiabáltak érthetetlen szövegeket a franc tudja kinek és mi célból. Voltak ott fontos emberek is, akik bizonyára siettek, de a legsürgősebb dolguk természetesen a parancsolgató vénbanyáknak volt. A főbanya aki teljesen átvette az irányítást percenként meggondolta magát, és egy másik sorba állt át, hogy az ott állókat is boldogíthassa türelmetlenkedő siettető VÍRNYÍKOLÁSÁSVAL. Még ez sem volt neki elég, többször kiállt a sorból, előrement az ügyintézőhöz, felháborodva próbálván átszervezni a postahivatal munkamenetét.